I. Béla (közismert ragadványnevén: Bajnok Béla; 1016 körül – Dévény, Magyar Királyság, 1063. szeptember 11.) Magyarország királya 1060 decemberétől haláláig. A Szent István által megvakíttatott Vazul fia volt. Fivére, I. András király legyőzését követően foglalta el a Magyar Királyság trónját három évre. Az ő leszármazottai voltak a későbbi Árpád-házi királyok.

Béla 1031-ben, apja megvakítását követően hagyta el az országot testvéreivel, Leventével és Andrással, akikkel közösen Lengyelországba menekültek. Itt csatlakozott a nyugati kereszténységhez, a keresztségben az Adalbert nevet kapta. II. Mieszko fejedelem szolgálatába állt, akinek elnyerte leánya, Richeza kezét. Az időközben királlyá koronázott fivére, András hívására visszatért hazájába, ahol az ország egyharmadát kitevő dukátust (hercegséget) kormányozta.

A kezdeti békés időszakot követően a fivérek kapcsolata feszültté vált, miután András 1057-ben ifjabb királlyá koronáztatta fiát, Salamont, majd 1059 végén Várkonyban arra kényszerítette Bélát, hogy nyilvánosan ismerje el a fiú öröklését. Végül 1060-ban lengyel rokonai segítségével sikeresen megdöntötte fivére uralmát, majd 1060. december 6-án királlyá koronázták Székesfehérvárott. Béla uralkodása alatt zajlott le az 1061. évi országgyűlés, amelyen megerősítették a keresztény államberendezkedést, egyúttal leverték az utolsó nagy pogánylázadást. Alig három évvel hatalomra kerülését követően, 1063 őszén az unokaöccse megsegítésére érkező német seregek ellen Dömösre hívott össze gyűlést, ahol halálosan megsérült, amikor a trónja (vagy egy épületrész) ráomlott. Bár az ország élén közvetlenül Salamon követte, később két fia, előbb Géza, majd Szent László is hatalomra került.

Élete bélyegkép|Béla herceg elnyeri a koronát (miniatúra a Képes krónikából) bélyegkép|jobbra|250px|I. Béla király szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban, Ópusztaszeren

Származása és száműzetése I. Béla Géza magyar fejedelem öccsének, Mihálynak unokája, Vazul fia volt. A későbbi magyar krónikák (például Anonymus, Kézai Simon és a Képes krónika) politikai okokból – mivel Vazul fellázadt I. István ellen – Vazul öccsét, Szár Lászlót jelölik meg Béla és testvérei apjaként, mivel a későbbi krónikások nem akarták beismerni, hogy az Árpád-ház uralkodói egy lázadótól származnak. A modern történetírás azonban a korabeli és megbízhatóbb források – mint Szent Gellért nagyobbik legendája, a Zágrábi Krónika vagy a bajor Altaichi Évkönyv – alapján egyértelműen Vazult tekinti a hercegek apjának.

Béla születésének éve ismeretlen; a történeti források akkor említik először, amikor testvéreivel, Andrással és Leventével külföldre menekült.Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói. I.P.C. Könyvek, Budapest, 1996. 79. o. A 14. századi magyar krónikakompozíciók szerint Vazul megvakítása (1031 körül) miatt menekültek el, mivel Péter herceg, hogy biztosítsa magának a magyar trónt, a három herceg élete ellen tört. I. István élete utolsó éveiben unokaöccseit már nem tudta megvédeni, így ő maga javasolta nekik, hogy meneküljenek, és a kedvezőbb időket külföldön várják be.

A hercegek a Cseh Fejedelemségbe menekültek, ahol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt II. Mieszko bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, akit – miután országát visszaszerezte – Lengyelországba kísértek. Béla jelentős szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániaiak ellen viselt háborúban a lengyel hadak élére állt, és fényes győzelmet aratott. Párviadalban győzte le a pomeránok vezérét, amivel megkímélte a lengyel sereget a további vérontástól, és ezzel kivívta a lengyel fejedelem elismerését. Jutalmul leányának, Richezának kezét nyerte el.

Visszatérés Magyarországra Béla lengyelországi tartózkodása alatt a magyarok 1046-ban másodszor is fellázadtak Péter király ellen (Vata-féle lázadás), és Béla bátyját, I. Andrást hívták meg a trónra. András 1048-ban visszahívta Bélát is az országba, átengedte neki az ország harmadrészét (a hercegséget), és – mivel ekkor még nem született fiúörököse – a trónutódlást is kilátásba helyezte számára. Béla a III. Henrik német-római császár ellen viselt háborúkban (1051–1052) kitűnt hadvezéri képességeivel. A német hadak visszaszorításában és az ország függetlenségének megóvásában jelentős érdemeket szerzett. Ezt azzal is tetézte, hogy sikeresen harcolt a déli határokon is, megerősítve a magyar jelenlétet a térségben. Időközben Andrásnak fia született, Salamon (1053). A király 1057-ben, kora gyermekkorában megkoronáztatta fiát, amibe Béla kezdetben még látszólag beletörődött.

Uralkodása A Képes krónika szerint a konfliktust az robbantotta ki, hogy Salamon székesfehérvári koronázásán az „Esto dominus fratrum tuorum” ének hangzott el (Gerics József szerint ez az ének az Egbert-ordóhoz tartozik). A tolmácsolás során kiderült: a „Légy ura a testvéreidnek” egyházi ének arra utal, hogy a gyermek Salamon nagybátyja, Béla fölé emelkedik. Később az udvari intrikák elhitették Andrással is, hogy Béla a korona után áhítozik. Hűségét és önzetlenségét András Várkonyban egy – a krónikás hagyomány által később feltehetően kiszínezett – jelenetben (a korona és kard mondája) tette próbára. Béla, nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült, ahol sógorától, a később királlyá koronázott II. Boleszláv lengyel fejedelemtől kért segítséget, majd 1060-ban seregével Magyarországra tört. A Tiszánál vívott csatában András csapatai vereséget szenvedtek; a menekülő királyt Moson környékén elfogták, majd a zirci udvarházban belehalt sérüléseibe. Béla a győzelem után Székesfehérvárra ment, ahol 1060. december 6-án királlyá választották, és megkoronázták.Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája I. köt. (1981), 88. old.

Röviddel megkoronázása után, 1061-ben országgyűlést tartott Székesfehérvárott, ahova – hatalmának legitimálására – minden faluból meghívatott két-két vént. A városfalakon kívül letáborozott küldöttek közül egyesek a pogány vallás visszaállítását követelték. Nem sokkal később Vata törzsfő (aki 1046-ban vezette a róla elnevezett pogánylázadást) fia, János vezetésével lázadók érkeztek Fehérvár alá, akik elől a király hívei a városba menekültek., 122-123. oldal A király három napot kért gondolkodásra; ezalatt összehívta Fehérvár alá a közeli vármegyék katonaságát, és szétzúzatta a tömeget, amely már ujjongva várta követeléseinek teljesülését. Ez volt a pogányság utolsó nyílt lázadása Magyarországon.

Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a kereszténység megszilárdítása és a művelődés érdekében; különösen az ipar, a kereskedelem és a pénzügyek rendezésére, valamint a közjólét emelésére fókuszált. Amikor 1063-ban IV. Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Német-római Birodalomba menekült Salamon igényeinek támogatására, Béla megelőzte őket, és Ausztriába küldte seregeit, a vállalkozás azonban sikertelen volt.

A király a várható német támadás miatt Dömösre hívott össze országgyűlést. A Képes krónika tanúsága szerint a királyra rászakadt a trónja, és súlyosan megsebesítette:

A sebesült uralkodót a nyugatra vonuló csapatai után szállították, de Dévény környékén (a Kinizsa-pataknál) belehalt sérüléseibe. Az általa alapított szekszárdi bencés apátságban temették el. Újabb filológiai és történeti elemzések szerint viszont nem valószínű, hogy maga a fa trónszék omlott volna a királyra; a krónikás szövegromlás miatt valószínűleg a solium (trón) és a solarium (erkély, födém) szavak keveredtek össze, így inkább egy rászakadó épületrész okozhatta a sérülést, de az is elképzelhető, hogy az esemény pusztán irodalmi toposz, amely egy sikeres merényletet hivatott leplezni.

Családja bélyegkép|Béla herceg (balra) párviadala egy pomerániai vitézzel (Képes krónika) Béla felesége a lengyel hercegnő, Richeza (más névváltozata alapján Rixa) lett. Richeza a Piast-házból származó lengyel fejedelem, II. Mieszko és felesége, az Ezzonen-házból való Richeza elsőszülött leánya volt. Házasságukra valamikor 1033 körül került sor. Nászukból hét gyermek született: három fiú és négy lány. Elsőszülött fiuk a később „Magnus” jelzővel is illetett I. Géza, aki 1074 és 1077 között volt magyar király, és akit I. Andráshoz hasonlóan nem a fia, hanem a testvére, a későbbi Szent László követett a magyar trónon 1077 és 1095 között. Béla harmadik fia Lampert herceg volt, akinek további életéről keveset tudunk. Négy lányuk közül Zsófia kétszer is házasodott, így weimari-isztriai őrgrófnéi és szász hercegnéi címet is viselt. Eufémia nevű lányuk I. Ottóval kötött házassága révén morva hercegné lett, míg a „Szép Ilona” néven ismertté vált lányuk horvát királyné lett Dmitar Zvonimir feleségeként.

Béla egy további, a hazai forrásokban név nélkül szereplő lányát a kelet-európai történetírás esetenként Lanka néven azonosítja, akit a Rurik-dinasztiából származó Rosztiszláv Vlagyimirovics rosztovi, volhíniai, majd tmutarakanyi fejedelem vett feleségül.

Jegyzetek

Források

A Pallas nagy lexikona

További információk

Kategória:Magyar uralkodók Kategória:Árpád-ház Kategória:Esés következtében elhunyt személyek Kategória:1016-ban született személyek Kategória:1063-ban elhunyt személyek Kategória:A székesfehérvári bazilikában megkoronázott királyok és királynék