1950 szeptemberében és októberében általános sztrájkhullám () rázta meg a négyhatalmi megszállás alatt álló Ausztriát. Miután a szakszervezetek, a politikai pártok és a munkaadók között 1947 óta rendszeresen lefolytatott ár- és bértarifa-egyeztetések negyedik fordulója 1950. szeptember 22-én kudarcba fulladt, a felső-ausztriai és bécsi ipari munkavállalók körében sztrájkok robbantak ki, melyeknek irányítását a radikális Kommunista Párt (KPÖ) ragadta magához. Október elején a bécsi általános sztrájkot kísérő zavargások nyomán politikai válság alakult ki. A kommunisták a szovjet megszálló hatalom támogatására számítottak, ennek elmaradása nyomán a sztrájkolók helyzete meggyengült. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) nyugatbarát vezetése saját aktivistáinak bevetésével, fizikai erőszakot alkalmazva letörte a sztrájkot, amely október 6-án összeomlott. Ezután a Kommunista Párt tagjait tömegesen bocsátották el az ausztriai üzemekből. Az eseményeket a kortárs államhatalom kommunista puccskísérletnek minősítette (Koplenig-puccs, a KPÖ elnökének nevéről), újabb történészi kutatások ezzel ellentmondó értékelésre jutottak.

Előzmények

A háború utáni Ausztriában 1947–1949 között a politikai pártok, a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleti szervezetei valamint a tartományi elöljáróságok és a szövetségi kormányzat egymást követően három ár- és bértarifa-egyezményt dolgoztak ki, hogy segítsék a gazdaság felpörgését, de közben az inflációt is alacsony szinten tartsák. Az egyezményekkel azt kívánták garantálni, hogy az tömegélelmezés termékárai reális mértékben nőhessenek, miközben a dolgozó családok hozzájussanak alapvető létszükségleteikhez. A kormányzat, az államosított vállalatok és a magáncégek alacsony értéken akarták tartani a béreket, hogy tervezett nyereségükhöz hozzájussanak, és ezt beruházásokra fordítsák és az újjáépítést gyorsítsák. A dolgozók érdekképviseletei viszont a bérek vásárlóértékének növelését követelték, hogy a fogyasztás nőhessen.

1950 szeptemberében került sor a ún. negyedik ár- és bértarifa egyezmény (Viertes Lohn-Preis-Abkommen) tárgyalására. Az egyezkedő megbeszélésen elhangzottakat mindvégig titokban tartották. 1950. szeptember 22-én hangzottak el a rádióban az első sarokszámok: Eszerint október 1-jétől a liszt 64%-kal, a cukor 34%-kal, a kenyér 26%-kal drágul. Szeptember 26-án az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) is elfogadta a megállapodást.

Az események lefolyása Sztrájkok Felső-Ausztriában (1950 szeptember)

Az ellentételezés nélküli áremelések hírére az ipari központokban tiltakozások és sztrájkok törtek ki. Az első sztrájkot 1950. szeptember 25-én Linzben, a VÖEST acélipari művekben hirdették meg. Az Osztrák Kommunista Párt által dominált üzemi tanácsok és a Függetlenek Szövetsége (Verband der Unabhängigen, VdU) nevű párt – a mai Szabadságpárt elődje – aktivistái üzemi nagygyűlést hívtak össze, és a dolgozók többségi szavazásával egyórás figyelmeztető munkabeszüntetést határoztak el.

A következő napon, szeptember 26-án már egész Ausztria területén sztrájkok kezdődtek, tiltakozásul a szeptember 24-én bejelentett, és október 1-től hatályba lépő áremelések ellen. A sztrájkokban mintegy vett részt, ebből körülbelül -en a Szovjetunió által megszállt zónában, a USIA-vállalatcsoport üzemeiben, amelyek korábban a Német Birodalom tulajdonában álló ausztriai cégek voltak, és elkobzás révén a Szovjetunió tulajdonába mentek át. Linzben mintegy tüntető vonult a város főútján át a Felső-Ausztriai Tartományi Gyűlés épülete, a Linzer Landhaus elé. Elérték, hogy a Tartományi Gyűlés húsz képviselőből összeállított delegációt küldött ki hozzájuk, akik biztosították a tüntetőket, hogy ők is elhamarkodottnak tartják az azonnali áremelésekről szóló döntést, és ígéretet tettek, hogy közbenjárnak ennek elhalasztásáért. Felső-Ausztria más ipari központjaiban, Steyrben, Gmundenben, Attnang-Puchheimben, Lenzingben és Nettingsdorfban újabb sztrájkközpontok jöttek létre, itt az Osztrák Posta és a Szövetségi Vasutak dolgozói is csatlakoztak a megmozduláshoz. A végrehajtó hatalom elrendelte a legmagasabb, 4-es fokozatú tartományi riadókészültséget, és a Szövetségi Csendőrség 1000 tagját Linzben vonták össze.

Szeptember 27-én a sztrájk kiszélesedett. Linzben teljesen leállt a tömegközlekedés. A VOEST és az Österreichische Stickstoffwerke AG vegyipari gyár munkásai tömegesen vonultak az Osztrák Munkás- és Alkalmazott Kamara (AK) székháza elé, ahol a Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) tartományi vezetői tanácskoztak. A tüntetők szócsöveken át kiabálva követelték a „szégyenletes paktum” azonnali felmondását. A Függetlenek Szövetsége (VdU) által irányított sztrájkbizottság elfoglalta a Kamara székházát, és követelte Heinrich Kandlnak (1875–1968), a Kamara felső-ausztriai elnökének lemondását. Fenyegették, hogy lehajítják az épület ablakából, a megfélemlített Kandl valóban bejelentette lemondását. Ezután a rendőrség és városba vezényelt csendőrök rohamsisakban, feltűzött szuronyokkal vonult ki a helyszínre, de az időközben elsáncolt épületbe nem tudtak behatolni. Késő este a tüntetők szétoszlottak, a feszül helyzet enyhült, a Kamara tisztviselői ellenállás nélkül visszavehették székházukat.

Szeptember 28-án még bizonytalanság uralkodott arról, hogy a szovjet katonai megszálló hatóság támogatja-e a sztrájkmozgalmat vagy sem. Az amerikai katonákat már korábban visszavonták őrhelyeikről, az osztrák csendőrség erre elfoglalta a linzi Nibelung-hídra vezető utakat, hogy megszakítsa az összeköttetést a Dunától északra fekvő szovjet megszállási zónával. Ezzel egyidőben megindult az aktív kormányzati ellenakció. A felső-ausztriai tartományi kormányzat a sajtóban és az összes rádióadón keresztül terjeszteni kezdte, a sztrájk úgymond „politikai árulók (»renegátok«) provokációs célú összeesküvése”. Ekkor már a szakszervezeti szövetség és a kormányzó Szociáldemokrata Párt vezetői nyilvánosan is elhatárolódtak a sztrájkolók akcióitól, és „törvényellenes cselekményekről” kezdtek beszélni.

Miután a tartományi kormányzat és a szakszervezetek is kihátráltak a sztrájkolók mögül, az akció támogatottsága gyorsan lecsökkent. Szeptember 29-ére a sztrájk leállt, a helyzet normalizálódott, a dolgozók egész Felső-Ausztriában felvették a munkát.

Sztrájkok Bécsben (1950 október) A következő napon, szeptember 30-án az események súlypontja Felső-Ausztriából áttevődött Bécsbe és a szovjet megszállási zóna területére. Ezen a napon Floridsdorfi Mozdonygyárban megnyílt az üzemi szakszervezeti tanácsok országos értekezlete („Gesamtösterreichische Betriebsratskonferenz”), melyet a munkás érdekképviseleti szervezetek bécsi képviselőinek egy csoportja – elsősorban az Osztrák Kommunista Párt tagjai és aktivistái – hívtak össze. Az értekezlet határozatában ultimátumban szólította fel a kormányt az áremelési határozat visszavonására, ennek elmaradása esetére általános sztrájkot helyezett kilátásba.

Október 1-jén a vitatott ár-bér rendelkezések hatályba léptek. Bécs ipari üzemeit és a városi tömegközlekedést megbénító sztrájkhullám indult el.

Október 4-én a radikalizálódó bécsi sztrájkhullám tetőfokára ért. A sztrájkolók gépjárműre ültetett csoportjai cirkáltak a városban, elzárták a fontos útvonalakat és kereszteződéseket, megpróbálták teljesen megbénítani a városi tömegközlekedést. A villamosok nem jártak, mert a vágányokat kavics- és törmelékhalmokkal zárták el, a váltókat betonnal öntötték ki. Az üzemekbe behatoló sztrájkolók megakadályozták, hogy a sztrájkban részt nem vevő dolgozók és a kívülről hozott sztrájktörők felvehessék a munkát. A brit és amerikai zónákban a kormány bevetette ellenük a karhatalmat, sőt a tiszti iskolásokat is kivezényelték az utcára. A szovjet zónában azonban a kormány nem küldhetett be megerősített rendőri egységeket, mert a szovjet katonai hatóság beavatkozást helyezett kilátásba.

Ezt látva Franz Olah (1910–2009), az osztrák építő- és faipari munkások szakszervezetének – az ÖGB egyik legnagyobb tagszervezetének – vezetője, aki kiváló személyi kapcsolatokat ápolt az amerikai megszálló hatósággal, a sztrájk erőszakos leverését határozta el. Teherautókat szerzett, és saját szakszervezeti tagságából husángokkal felfegyverzett verőbrigádokat toborzott, mondván: a sztrájkolókkal szemben a szovjet zónában is „kellő ütőerőt kell kiállítanunk”. Október 5-én a gépesített sztrájktörő munkáscsoportokat beküldte a szovjet zónába. A szervezett akcióbrigádok komoly verekedésektől sem visszariadva elfoglalták a közlekedési csomópontokat, majd üzemről üzemre haladva elkergették sztrájkolók embereit, lehetővé téve a tömegközlekedés és az ipari munka újraindulását. A szovjet megszálló hatóság nem avatkozott be kommunista elvtársaik oldalán, Johann Koplenignek, a Kommunista Párt elnökének többszöri sürgetésére sem. Egyes történészek (köztük Peter Autengruber, a Bécsi Egyetem tanára) szerint Olah durva akciója már szükségtelen volt, mert október 5-ére már világossá vált, hogy a sztrájkolók ekkorra már elszigetelődtek, és tömegtámogatás hiányában a sztrájk összeomlóban volt.

Október 5-én Felső-Ausztriában, Steyr városában még egy utolsó elszigetelt akcióra került sor. Tiltakozó tüntetés zajlott le, 5000 dolgozó részvételével, de a vitatott ár-bér-megállapodás hatályba lépése nyomán az ellentételezés nélküli áremeléseket ekkor már több napja alkalmazták a gazdaságban és kereskedelemben.

A sztrájktól megbénított üzemek Az szeptember–októberi sztrájkokban az alábbi üzemek munkásai vettek részt: VÖEST vasipari vállalat, Linz Linzer Stickstoffwerke, műtrágyagyár (ma: Agrolinz Melamine International), Linz Elektrizitäts- und Straßenbahn-Gesellschaft, ESG (elektromos művek és villamosközlekedés), Linz (ma: Linz AG) Steyr Daimler Puch, Steyr, Felső-Ausztria Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) Osztrák Posta Lenzing AG, Lenzing, Felső-Ausztria (műszál, farostlemez gyártás) Wolfsegg-Traunthaler Kohlenwerks AG (WTK), Hausruck, Eberschwang, Felső-Ausztria, barnaszénbányák Aluminiumwerke Ranshofen, Braunau am Inn, Felső-Ausztria (ma: Austria Metall AG) Papierfabrik Nettingsdorf, Ansfelden, papírgyár a Voestalpine donawitzi kohászati üzeme, Leoben, Stájerország Waagner-Biro kohászati és fémipari művek, Graz Simmering-Graz-Pauker, Graz (ma: Siemens Mobility AG), kazán-, motor- és járműgyár Andritz AG, Graz (gépszerelő és gyárépítő vállalat)

A sztrájk vége Október 6-án az üzemi szakszervezeti tanácsok országos értekezlete (Gesamtösterreichische Betriebsrätekonferenz) úgy döntött, hogy lefújják a sztrájkot. Közvetlenül ezután az Osztrák Szakszervezeti Szövetségen belül radikális politikai tisztogatás kezdődött. A sztrájkot szervező összes tisztviselő és vezető kilétét kinyomozták, és valamennyiüket eltávolították a szakszervezetből, köztük Gottlieb Fialát, az ÖGB alapítóját és alelnökét, a Szakszervezeti Világszövetség () főtisztviselőjét is. A kommunista párthoz tartozó összes szakszervezeti vezetőt megfosztották funkciójától. Mintegy 80 kommunista szakszervezeti funkcionáriust a munkahelyéről is eltávolítottak.

A sztrájk leverésében kulcsszerepet játszó ágazati szakszervezeti vezető, Franz Olah 1955-ben az ÖGB alelnöke, 1959-től annak elnöke lett, majd 1963–64 között Ausztria szövetségi belügyminisztere lett két ÖVP–SPÖ nagykoalíciós kormányban (Alfons Gorbach kancellár második és Josef Klaus kancellár első kabinetjében).

Az események politikai minősítése