Római Szent Kelemen (, Klémész Rhómész; ), egyházi nevén I. Kelemen pápa, az apostoli kor egyik legfontosabb tanúságtevője és az apostoli atyák egyik legjelentősebb alakja. A katolikus hagyomány őt tekinti Szent Péter római székének korai utódai közé tartozó római püspöknek; a római pápák sorában rendszerint Linusz pápa és Anaklét után, Evarisztosz előtt szerepel.
Kelemen történeti jelentőségét elsősorban a hagyományosan neki tulajdonított, Korintusiakhoz írt első levél adja. Ez a keresztény ókor egyik legértékesebb nem újszövetségi irata, és az 1. század végének egyik legfontosabb tanúja az egyházi egységről, az apostoli szolgálati rendről, az engedelmességről, a liturgikus imádságról és a római egyház tekintéllyel bíró pásztori gondoskodásáról.Vanyó László szerk.: Apostoli atyák. Szent István Társulat, Budapest, 1988, 55–78. o.H. Dressler: „Clement I, Pope, St.” In: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003, 3. kötet, 773–774. o.
A katolikus értelmezés Kelemenben Péter római székének egyik legkorábbi utódát látja. Pontifikátusa a katolikus hagyományban nem pusztán helyi római püspökségként, hanem az apostoli utódlás és a római szék egységszolgálatának korai tanúságaként jelenik meg. A modern történeti kutatás ugyanakkor óvatosan különbséget tesz az 1. század végi római püspöki szolgálat és a későbbi századokban intézményileg részletesen kidolgozott pápaság között. Kelemen jelentősége ezért nem abban áll, hogy nála már minden részletében megjelenne a későbbi pápai intézményrendszer, hanem abban, hogy a római egyház az ő idejében tekintéllyel szólal meg egy másik helyi egyház belső fegyelmi válságában.J. B. Lightfoot: S. Clement of Rome: A Revised Text with Introductions, Notes, Dissertations, and Translations. Macmillan, London, 1890.Henry Palmer Chapman: „Pope St. Clement I.” In: The Catholic Encyclopedia, 4. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1913. Online: https://www.newadvent.org/cathen/04012c.htm
Neve és helye az apostoli atyák között
A Clemens Romanus megnevezés Római Kelement különbözteti meg Alexandriai Kelementől és más, azonos nevű ókeresztény szerzőktől. Az „apostoli atya” elnevezés olyan korai keresztény írókat jelöl, akik időben az apostoli korhoz közel álltak, és a hagyomány szerint közvetlen vagy közvetett kapcsolatban voltak az apostolok nemzedékével.Kühár Flóris: Az apostoli atyák. Szent István-Társulat, Budapest, 1944, 15–16., 59–67. o.
Kelemen ebben a csoportban különösen fontos, mert a neki tulajdonított korintusi levél az apostoli atyák irodalmának egyik legkorábbi és legnagyobb tekintélyű darabja. Vanyó László szerint Római Szent Kelemen korintusiakhoz írt levele „az első keresztény évszázadnak talán legjobban megbecsült szövegemléke”, amelyet a keresztény hagyomány keletkezésétől fogva nagy tiszteletben tartott.
A levél nagy értéke abban áll, hogy nem elvont dogmatikai értekezés, hanem élő egyházi helyzetben született pásztori irat. Benne egyszerre jelenik meg az apostoli hagyomány őrzése, az ószövetségi példák keresztény értelmezése, a Krisztusba vetett hit, az egyházi rend védelme és a béke helyreállításának sürgetése.
Források és történeti bizonytalanságok
Kelemen életéről kevés közvetlen adat áll rendelkezésre. A róla szóló ismeretek fő forrásai a korai római püspöklisták, a 2–4. századi egyházi szerzők tanúságai, a neki tulajdonított korintusi levél, valamint a későbbi hagiográfiai hagyomány.
A legfontosabb ókori tanúk közé tartozik Iréneusz, Euszebiosz, Órigenész, Tertullianus, Szent Jeromos és Epiphaniosz. Ezek a források több ponton eltérnek egymástól, különösen Kelemen pontos helyét illetően a római püspöki utódlási listán. A katolikus hagyományban általánossá vált sorrend szerint Péter után Linus, Anaklét vagy Klétosz, majd Kelemen következett. Más ókori hagyományok azonban Kelement közvetlenebbül kapcsolták Péterhez.
A történeti bizonytalanságok nem teszik jelentéktelenné Kelemen alakját. Éppen ellenkezőleg: az a kevés adat, amely róla fennmaradt, különösen súlyos jelentőségű. A katolikus hagyomány és a patrisztikai kutatás számára Kelemen azért fontos, mert személye az apostoli kor és a későbbi szervezettebb egyházi élet közötti átmenet egyik legkorábbi, név szerint ismert tanúja.
Származása és apostoli kapcsolatai
Kelemen származása nem ismert biztosan. Órigenész, Euszebiosz és más ókori szerzők azonosították azzal a Kelemennel, akit Pál apostol a filippiekhez írt levélben munkatársai között említ: „Kelemennel és a többi munkatársammal, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében” (Fil 4,3). Ez az azonosítás ősi, de történetileg nem bizonyítható teljes bizonyossággal.
A hagyomány szerint Kelemen ismerte Péter és Pál apostolt. Iréneusz úgy fogalmaz, hogy Kelemen még látta az apostolokat, érintkezett velük, és fülében csengett tanításuk. Ez a katolikus hagyomány számára különösen fontos, mert Kelemen így nem egyszerűen későbbi római egyházi vezetőként, hanem az apostoli tanítás közvetlen továbbadójaként jelenik meg.
Származásáról több feltételezés is született. Egyes kutatók a korintusi levél erős ószövetségi és templomi-liturgikus ismerete alapján zsidókeresztény háttérre gondoltak. Mások valószínűbbnek tartották, hogy a római Flavius családhoz vagy annak felszabadított rabszolgáihoz kapcsolódhatott. A Magyar katolikus lexikon szerint valószínűleg a Flavius család fölszabadított rabszolgája volt.„Kelemen, I., Szt.” In: Magyar katolikus lexikon. Online: https://lexikon.katolikus.hu/K/Kelemen,%20I..html E feltételezések azonban nem tekinthetők bizonyított életrajzi adatoknak. A későbbi, Kelemen neve köré fonódó regényes hagyomány, különösen a Pseudo-Clementina-irodalom, előkelő római családból származtatta, de ezek az iratok történeti forrásként csak nagy óvatossággal használhatók.
Pontifikátusa
Kelemen pontifikátusának pontos kezdete és vége nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A hagyományos datálások általában a 88/92 és 97/101 közötti évekre teszik római püspökségét. Egyes források 88–97-et, mások 92–99-et vagy 92–101-et adnak meg.
A római püspöki listákban Kelemen helye eltérően szerepel. Iréneusz szerint Linus és Anaklét után ő volt Péter harmadik utóda. Jeromos több helyen szintén a negyedik római püspökként említi: Péter után Linus, Anaklét, majd Kelemen következik. Tertullianus ugyanakkor azt írja, hogy Kelement maga Péter rendelte vagy szentelte. Epiphaniosz megpróbálta összeegyeztetni a hagyományokat: szerinte Kelemen Pétertől kaphatta a püspöki megbízást, de a béke kedvéért átengedhette a tényleges kormányzást Linusnak, és csak később foglalta el a római széket.
A katolikus Egyház számára Kelemen alakja különösen fontos, mert benne látható az apostoli utódlás egyik korai láncszeme: az apostoloktól kapott küldetés továbbadása. Bár a modern történetkritika óvatosan fogalmaz a későbbi pápai intézményrendszer korai megjelenésével kapcsolatban, a katolikus teológia hangsúlyozza a folytonosságot: Kelemen már nem csupán egy helyi püspök, hanem a római szék örököse, aki tekintéllyel szólal meg az Egyház egy távoli közösségét érintő ügyben.Adrian Fortescue: The Early Papacy to the Synod of Chalcedon in 451. Burns, Oates and Washbourne, London, 1920.
A „pápa” kifejezést Kelemenre a katolikus hagyomány visszatekintő értelemben alkalmazza. Az 1. század végén a római püspöki szolgálat még nem rendelkezett a későbbi századokban kialakuló teljes intézményi formával, de a katolikus értelmezés szerint Kelemen Róma püspökeként Péter római székének utóda volt.Hittani Kongregáció: The Primacy of the Successor of Peter in the Mystery of the Church, 1998. Online: https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_19981031_primato-successore-pietro_en.html
A korintusiakhoz írt első levél
Keletkezése és alkalma
Kelemen legfontosabb és biztosan hitelesnek tartott műve a Korintusiakhoz írt első levél. A levél eredetileg görögül íródott, és a római egyház nevében fordul a korintusi egyházhoz:
„Isten egyháza, mely Rómában tartózkodik, Isten egyházának, amely Korintusban időzik, az Urunk Jézus Krisztus által az Isten akaratából megszentelt választottaknak. Kegyelem néktek, és a Mindenható Istennek Jézus Krisztus által ajándékozott békéje töltsön el benneteket!”
A levél közvetlen háttere a korintusi közösségben kitört viszály volt. A közösségben egyes fiatalabb vagy pártoskodó csoportok törvényesen szolgáló presbitereket mozdítottak el tisztségükből, ami a római egyház szemében az apostoli eredetű egyházi rend megsértését jelentette. A levél a béke, az engedelmesség, az alázat, a bűnbánat és az egyházi rend helyreállítására buzdít.
A levél bevezetője szerint a római egyház késve tudott foglalkozni a korintusi üggyel, mert maga is „váratlanul jött nehézségek és zavarok” alatt állt. A szakirodalom ezt gyakran a Domitianus alatti üldözésre vagy a római egyházat érintő válságokra vonatkoztatja.
Szerzősége és kézirati hagyománya
A levél maga nem nevezi meg Kelement szerzőként; a szöveg a római egyház nevében beszél. A korai egyházi hagyomány azonban nagyon korán Kelemennek tulajdonította. Dionüsziosz korintusi püspök a 2. század közepén Szótér római püspöknek írt levelében említi, hogy Korintusban felolvassák a rómaiak levelét, ahogyan korábban azt a levelet is, amelyet Kelemen írt nekik. Euszebiosz ezt a tanúságot megőrizte.Kaiszareiai Euszebiosz: Egyháztörténet, III,16; IV,23,11.
A levél tekintélye a korai századokban különösen nagy volt, egyes helyeken a sugalmazott könyvek között tartották számon, később azonban kánoni tekintélyét elveszítette, anélkül hogy az apokrif irodalom körébe sorolták volna. A szöveget részben a Codex Alexandrinus, teljesebb formában pedig egy 1056-ból való jeruzsálemi kódex őrizte meg; ezen kívül latin, szír és kopt töredékek is fennmaradtak belőle.
Szerkezete és fő témái
A levél világos szerkezetű. Bevezetőjében felidézi a korintusi egyház korábbi jó hírét, majd elítéli a pártoskodást és a lázadást. Első nagyobb részében ószövetségi és keresztény példákkal mutatja be az irigység és viszály romboló hatását, valamint a bűnbánat és alázat szükségességét. Második részében közvetlenül az egyházi rend kérdésével foglalkozik: a közösség tagjait engedelmességre, a törvényesen szolgáló elöljárók tiszteletére és a béke helyreállítására inti.
Kelemen levelének egyik nevezetes szakasza Péter és Pál apostolok szenvedését állítja a korintusiak elé példaként:
„De most hagyjuk ezeket a kezdeti időkből való példákat, említsük meg inkább a közelmúlt idők atlétáit, vegyük csak számba korunk nemes példaképeit. A lázongás és az irigykedés miatt a legnagyobb és legigazibb oszlopok szenvedtek üldöztetést, és egészen a halálig küzdeniük kellett. Idézzük szemeink elé a jóságos apostolokat! Péter, aki az igazságtalan lázongás miatt nem egy és nem kettő, hanem számtalan szenvedést tűrt, ilyenképpen szenvedte el a vértanúhalált, és jutott a dicsőség megérdemelt helyére. A lázongás és a viszálykodás következtében mutatta fel Pál is a türelmességben való győztes bajvívását.”
Ez a rész a Péter és Pál római vértanúságára vonatkozó korai tanúságok között is jelentős helyet foglal el. A szöveg nem részletezi a vértanúság helyét, de a római egyház nevében íródó levélben Péter és Pál mint „közelmúlt idők” példaképei jelennek meg.
Apostoli utódlás és egyházi rend
A levél egyik legfontosabb egyháztani szakasza az apostoli küldetés és a szolgálati rend folytonosságáról szól. Kelemen szerint Krisztus Istentől, az apostolok pedig Krisztustól kapták küldetésüket; az apostolok pedig a közösségek számára elöljárókat rendeltek.