Salgótarján (/Šalgotarján, , korábbi nevei alapján: Tarján és kicsit később Salgó, korábbi helyesírás szerint: Salgó–Tarján) megyei jogú város Észak-Magyarországon. Nógrád vármegye székhelye és legnagyobb települése, Észak-Magyarország harmadik legnépesebb települése, népességét tekintve Szekszárd után a második legkisebb megyeszékhely Magyarországon. Székhelye még a Salgótarjáni járásnak is.
A Salgótarján név a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, mely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály.
Salgótarján a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark települése.
Városrészei
Salgótarjánnak 16 városrésze van. Ezek közül 5 egykori község, amelyet hozzácsatoltak a városhoz (korábban Somoskőújfalu is ezen városrészek közé tartozott, de 2006-ban önállósult). Salgótarjánban a városrészekhez 4 nagyobb és 1 kisebb lakótelep tartozik, amelyek túlnyomórészét házgyári panel elemekből vagy betonból épített, többszintes torony- vagy sokemeletes sorházak alkotnak.
Baglyasalja
Baglyasalja a középkorban is létező kis település volt, mely a vár alatt terült el, a Salgótarján felé eső északi részen és a török világban menekültek lakosai a falu mostani helyére. Felette magasodott Bagolykővár, másként „Kővár” vagy „Bagolyvár”. Innen ered a neve (Bagolykőváralja, Baglyos, Baglyasalja). Az itteni várat 1310-ben említette először oklevél.
Salgóbánya
bélyegkép|jobbra|250px|Salgó vára
Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze, mivel 500 méteres tengerszint feletti magasságban, egy fennsíkon helyezkedik el, 2 km hosszan. Salgóbánya szintén már a középkorban létezett, de akkor még nagyon kicsi település, inkább tanya volt.
Somoskő
A település felett magasodó 526 méter magas hegyen, már Szlovákia területén lévő várát a Kacsics nemzetség Illés ágának tagjai építették a 13. század második felében. Mivel az Árpád-ház kihalása után a család tagjai Csák Mátét támogatták Károly Róbert király ellenében, ezért a király Csák Máté halálát követően birtokaikat elkobozta és Szécsényi Tamás ispánnak adta. 1593-ban Prépostváry Bálint vezetésével foglalták vissza a magyarok, köztük volt Balassi Bálint is. A 17. században házasság útján a Forgách család birtokába került a vár. Falait a Rákóczi-szabadságharc végén királyi parancsra rongálták meg.
1910-ben a falunak 499 magyar anyanyelvű lakosa volt. Salgótarjánhoz 1977-ben csatolták.
Zagyvapálfalva
Ezen a néven 1910. január 1. óta létezik település, amikor is a belügyminiszter egyesítette Andrásfalva és Pálfalva községeket. Házainak száma 218, római katolikus vallású magyar lakosaié 3499 fő. Postája, távírója és vasúti állomása helyben volt. Andrásfalvának az 1548. évi adóösszeírás szerint Lotho János volt a földesura. A későbbi összeírásokból hiányzik a község, sőt az 1705–1720. évi összeírásban sem fordul elő.
Zagyvaróna
A település északi végében lévő 423 méter magas Várhegyen állt egykor Zagyvafő vára, melyet a 13. század végén építtetett a Kacsics nemzetségből származó Zagyvafői család. Utóbbinak a 15. század húszas éveiben magva szakadt, így birtokaik Luxemburgi Zsigmond királyra szálltak. A vár ekkorra már romokban hevert, de az 1440-es években cseh huszita zsoldosok kerítették hatalmukba a környéket, akik újjáépítették a várat.
Jelentősebb lakótelepek
Kemerovó-lakótelep
bélyegkép|balra|250px|Látkép a lakótelep „kiskörúti” részéről
Az 1960-as években építették a József-akna meddőhányójára a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat (NÁÉV) tervei alapján. Két részből áll: az ún. „nagykörútból” és az ún. „kiskörútból”. Utóbbi egy északi irányú kisebb méretű toldása a lakótelepnek. A lakótelep az oroszországi Kemerovo városáról kapta a nevét, mellyel Salgótarján testvérvárosi kapcsolatot ápolt. Viszonzásként Kemerovo egyik lakótelepét Salgótarjánról nevezték el.
Gorkij-lakótelep
A Gorkij-lakótelepet az 1960-as–1970-es évek tájékán kezdték építeni Zagyvapálfalva nyugati peremén a 21-es főúttal párhuzamosan húzódó domboldalra. A lakótelep a Pálfalva-patak-Bányagépgyár-21-es főút háromszögben helyezkedik el. Névadója Makszim Gorkij orosz drámaíró.
Beszterce-lakótelep
bélyegkép|jobbra|250px|A Beszterce-lakótelep látképe a Kemerovó-lakótelepről nézve
A város lakótelepei közül a legnagyobb és a legnépesebb. A város északi részén, a 21-es főúttal párhuzamosan épült ki, a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat (NÁÉV) tervei alapján.
Kisebb városrészek, tanyák, lakótelepek
Salgótarján kisebb városrészei:
Barackos, Béketelep, Dugdelpuszta, Csernyik-völgy, Csizmadiatelep, Csókáspuszta, Eperjes-telep, Eresztvény, Forgách-telep, Gedőcipuszta, Gyurtyános, Idegértelep, Jónás-telep, Kempingtelep (Camping-telep), Kotyházapuszta (Kotyháza), Kotyházatelep (Hámán Kató telep), Kormospuszta, Kőváralja, Művésztelep, Napsugár-lakótelep, Nyárjaspuszta, Pécskőpuszta, Pintértelep, Ponyipuszta (Kisponyi), Rokkanttelep, Rónabánya, Rónafalu, Somlyóbánya, Szilvás, Szigetpuszta, Szilváskő-puszta, Vízválasztó
Földrajza, éghajlata
Fekvése, földrajzi helyzete
Salgótarján a Karancs, a Medves és a Cserhát hegységek találkozásánál, a Tarján-patak és a Zagyva vízgyűjtőjének két szűk völgyében fekszik, amelyek jellegzetes „Y” alakot formáznak. A két völgy további kisebb völgykatlanokra tagolódik, amiben a Belvárostól távolabbi városrészek helyezkednek el. (Például: Baglyasalja, Zagyvapálfalva). A központ völgyfenéki részei 230–240 méter, egyéb lakott területei pedig 220–500 méter magasan helyezkednek el. A város két meghatározó közlekedési gerince a Tarján-patak völgyében délről északra haladó 21-es főút és a .
A város legmagasabban fekvő lakott területe az 500 méter magasan fekvő Salgóbánya.
A település közelében álló legmagasabb hegy a 729 méter magasra emelkedő Karancs.
A megyében és a környéken a jellemző talajtípus a barna erdőtalaj és a fakó erdőtalaj, valamint a porhanyós homokkő. A Zagyva völgye miatt kialakult az ún. Réti talajok, amelyek kisebb művelésekre is kiválóak. Ezek főleg a bogyós termések lehetnek, pl. szőlő, földieper, eper, kökény.
Éghajlata, vízrajza
Éghajlat
A Karancs-Medves hegység vidékének éghajlatára a kontinentalitás a jellemző. Az atlanti-óceáni, a kontinentális és a földközi-tengeri éghajlati elemek hatása érződik itt. Az enyhe, csapadékos, mérsékelt nyárban, a szabályos csapadékeloszlásban az atlanti hatás; a hideg télben, a kora nyári csapadékcsúcsban a kontinentális; a száraz, forró nyárban, az őszi-téli esőkben a földközi-tengeri légtömegek hatása nyilvánul meg. Az évi középhőmérséklet 1–2 °C-kal elmarad a 10 °C-os országos átlagtól. A Karancs-vidék évi csapadéka 550–600 mm, a Karancson és a magasabb hegyek nyugati lejtőin 650–700 mm. A vidék uralkodó szele az északnyugati, a keleti lejtőkön gyakori az északkeleti. A napsütéses órák száma évi átlagban 1600–1850.
bélyegkép|balra|170px|A Tarján-patak Salgótarjánban
Vízrajz és ivóvízrendszer
A Karancs-Medves hegység vízrajzi jelentősége nagy, mivel a Duna-Tisza közötti vízválasztó a Cserhát felől itt halad át. A Salgótarján melletti vízválasztó az Ipoly és a Zagyva folyók között osztja meg a lefolyó vizeket. A Medves déli lábánál eredő Zagyva 179 folyamkilométer után éri el a Tiszát.
A Karancs hegy keleti oldalán, Somoskőújfalunál található az a vízválasztó, melytől északra az Ipolyhoz tartozó Füleki-patak, délre a Tarján-patak folyik.
A körzet igen gazdag forrásokban, melyek közül a legjelentősebbek: Magyar-bányai-forrás, Minyus-forrás, Ponyi-forrás, Bodzfás-forrás, Petőfi-forrás, István-forrás, Tarász-forrás.
A város alatt húzódó rétegvízrendszerből nyerik az ivóvizet, amelyet a Pécs–kő oldalán található víztározó medencénél tisztítanak és tárolnak. Innen jut el különböző átmérőjű csöveken a fogyasztókhoz a víz. Az elhasznált víz pedig a Sugár úti szennyvíztisztítóhoz.
A környék és a város vizének a keménysége körülbelül 8–12nk° között mozog.
Növény- és állatvilága
A vidék földrajzi szempontból a Matricum flóravidékbe tartozik. A Karancs és a Medves hegység környékének jellemző erdőállományai: a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, cseres-kocsánytalan tölgyesek, bükkösök, molyhos-cseres tölgyesek, mészkerülő tölgyesek. Az akác is meghonosodott, amely szinte az egész várost koszorúba fonja. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. városkörnyéki erdeiben a kopár területeket 1880–1910 között kezdték erdősíteni. A rónai erdőrészen akác-, erdeifenyő-, vörösfenyő-, feketefenyő-ültetvények keletkeztek, melyek kiegészítették a bükk-, nyír-, nyár-, gyertyán- és tölgyerdőket. A város megújulásakor illetve a lakótelepek építésekor is sok fát kellett kivágni. Az építők ezeket főleg erdeifenyővel és tujával pótolták.
A vidék állatvilága megegyezik a Mátráéval és a Bükk-vidékével. Faunagenetikailag egy körzetbe tartozik, fajösszetételében az erdő és a hegyvidék a meghatározó. A madár és az emlősfauna főleg az erdő, rét és legelő területén található meg, mert ez életteret biztosít a számára. A nyúl, fogoly és fácán az egész körzetben megtalálható, a vaddisznó, az őz és a szarvas természetes élettere a cserjeszintű tölgyesek területe. Madárvilága gazdagnak mondható. Főleg az erdei énekesmadarak, a fácán és a tőkés réce a jellemző madarak. Mivel Salgótarján elég közel van az erdőkhöz ezért a vadállatok, főleg vaddisznó, róka gyakran betolakodnak a lakott területekre. Nyáron hajnalonként és reggel (4 óra és 9 óra között) a városban gyakori a madarak órákig tartó csicsergése.
Történelme
Főbb közigazgatás-történeti adatok 1900 ótaRangja1922-ignagyközség1922–1929rendezett tanácsú város1929–1950megyei város1950–1954közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város1954–1971járási jogú város1971–1994város1994 ótamegyei jogú városHozzá tartozó települések1950 ótaBaglyasalja1961 ótaZagyvapálfalva1973 ótaZagyvaróna, Rónafalu, Rónabánya1977 ótaSomoskő, Salgóbánya, Eresztvény1977–2006SomoskőújfaluTerületi beosztása1913-igNógrád vármegye, Füleki járás1913–1922Nógrád vármegye, Salgótarjáni járás1922–1950Nógrád vármegye1950 ótaNógrád megye1994–2013Nógrád megye, Salgótarjáni kistérség2013 ótaNógrád megye, Salgótarjáni járásMegyeszékhely1950–1952Nógrád megye (formálisan)1952–2022Nógrád megye (ténylegesen)2023–Nógrád vármegyeEgyéb központi szerepköre1913-igFüleki járás székhelye1913–1983Salgótarjáni járás székhelye1983–1990Salgótarjáni városkörnyék központja1994–2013Salgótarjáni kistérség központja2013 ótaSalgótarjáni járás központja
bélyegkép|balra|100px|Az I. katonai felmérés térképe Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, melyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide.
A település a Kacsics nemzetség ősi birtokaihoz tartozott. 1246-ban a Kacsics nemzetség Illés ágából származó Péter birtoka volt.
1280-ban Péter testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyanebből a nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka volt.
1332–1337-ben már a pápai tizedjegyzék is említette plébániáját, tehát ekkor már egyházas hely volt.
Egy 1348-ban kelt oklevél már említette Salgó várát is, amelynek közelében feküdt a község.
1411-ben a Szécsényieké, akik ekkor megosztoztak az öröklött javakon, az itteni vár Salgó Simonnak jutott.
1450-ben a cseh husziták birtokába került, akiktől azonban 1460-ban Hunyadi Mátyás király visszafoglalta.
Tarján helység az egész középkorban a Salgó vára sorsában osztozott és vámhely is volt.
1439-ben az oklevelek Salgó községet is említették, amely közvetlenül Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt.
1548-ban Bebek Ferenc volt a település földesura.
1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferenc kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutamodott, a vár a törökök kezébe került.
1562–1563-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett.