jobbra|bélyegkép|260px|Egy lap a Syntagma Musicum-ból, mely az akkori vonós hangszereket mutatja be, köztük a cikk tárgyát is A violino piccolo (olasz, 'apró hegedű') vagy diszkant hegedű olyan – egy kb. negyedes vagy nyolcados hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-a". Lényeges, hogy a nyak és lengő húrhossz arányai nem a mai, gyerekeknek szánt tanulóhegedűk méretarányaival azonosak. A nyak méreteit a hangszertest hosszához képest, mind hosszban, szélességben és vastagságban is felnőtt kézhez igazították. Az első ilyen hangszer az Ambrasi Kastélyban, 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a Freibergeri dómban (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen.
A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre.
Michael Praetorius Syntagma Musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan Johann Jacob Prinner 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni.
Fontosabb művek, melyekben violino piccolo is szerepel Claudio Monteverdi: L'Orfeo opera Johann Sebastian Bach: 2 kantáta (Wachet auf, ruft uns die Stimme BWV 140, Herr Jesu Christ, der eigne Gottessohn BWV 96), 1. Brandenburgi verseny. A kantátákban a hangszert b-f'-c"-g"-re kell hangolni. Bach tévesen a hangszert oktávhegedűnek hívta; ez a megállapítás csak annyiból helyes, hogy a kotta transzponálva volt, ami azt jelenti, hogy a kotta olyan hangmagasságba volt megírva, hogy hegedűn is el lehessen játszani, de violino piccolo-n való előadásakor mindezt egy oktávval feljebb kellett játszani. A brandenburgi koncertben úgy írta le, mintha a húrozás a rendes hegedűé lenne, de természetesen a leírt kotta egy kisterccel feljebb szólt. Leopold Mozart, Wolfgang Amadeus Mozart édesapja és zenetanára, elég sok tandarabot írt rá (kisgyerek hegedűsöknek, akiknek ez a hangszer pont elég nagy volt), annak ellenére, hogy magát a hangszert már feleslegesnek minősítette.
Fennmaradt hangszerek A 18. század folyamán sok ilyen méretű hangszert építettek, csak sajnos nehéz megállapítani, hogy ezek violino piccolók vagy feles hegedűk. Amiről meg tudjuk különböztetni őket, az a nyak és fogólap; ha azok a normál hegedű méretéhez közelítenek, akkor beszélhetünk pikolóhegedűről.
Készítő és időpontKorpusz hosszúságaTetőmenzúraHúrhosszúságJelenlegi helyeKlemm, (?), 1593/9424,214,124Freiberg, Szászország, DómA.&H. Amati, Cremona, 161326,615,326,8Vermillion, Shrine to Music MuseumMichael Praetorius, 16202613,622,5Michael Praetorius 2, Sciagraphia, Taf. XXIRudolf Höß, München, 1690(?)2312,325Berlin, SIM PK, Musikinstrumenten-Museum, Nr. 4130Michael Platner, Róma, 173827,515,326,8MagángyűjteményPietro Antonio Cati, Firenze26,213,825,2Lipcse, Musikinstrumentenmuseum, Nr. 756Leopold Widhalm, Nürnberg, 176928,215,328,2Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum, MI 26J.&A. Gagliano24,312,825,8Magángyűjtemény
Újjászületése A hegedűoktett tagjaként a 20. század második felében szopránhegedű néven kezdtek el újra violino piccolókat építeni.
Kategória:Vonós hangszerek