A ruszinok (másként rutének, rusznyákok, rusznákok, kárpát-oroszok, kárpát-ukránok) keleti szláv nép Kelet- és Közép-Európában. Ruszinul beszélnek, amely egy keleti szláv nyelv, melyet egyesek önálló nyelvként értékelnek, mások az ukrán nyelv egy dialektusának tekintenek. Hagyományosan görögkatolikus vallásúak, egy kisebbségük a keleti ortodox kereszténység követője. Kisebbségben élnek Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban és Szerbiában, ezen országokban elismert etnikai kisebbségként. Másutt, például Ukrajnában, az ukrán nép egy csoportjának tekintik őket.
A ruszinok annak a keleti szláv népességnek a leszármazottai, akik az Északkeleti-Kárpátokban éltek. A ruszinokhoz tartoznak további kisebb néprajzi csoportok, mint a dolisnyánok, bojkók, a huculok vagy a lemkók.
Körülbelül 1,7 millió ember ruszin eredetű, hivatalosan azonban csak körülbelül 110 ezer ember azonosítható így. Ennek oka az, hogy egyes országok statisztikáiban ukránokként jelennek megPaul Robert Magocsi amerikai történész 2012-es becslése szerint kb. 853 ezer ruszin élt Ukrajnában, 620 ezer az Egyesült Államokban, 131 ezer Szlovákiában, 35 ezer Szlovákiában, 30 ezer Lengyelországban, 20 ezer Kanadában és Szerbiában, 10 ezer Csehországban, 6 ezer Magyarországon, 5 ezer Horvátországban és 2500 Ausztráliában.. Hazánkban a legutolsó, 2022-es népszámlálás alkalmával 7111 ember vallotta magát ruszinnak, a legtöbben Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben élnek.
Nevük A ruszin név a "rusz" kifejezésből ered. A középkorban a keleti szlávok és a Kijevi Rusz is használta magára, még a lengyel-litván nemzetközösség fennállása idején is. Hasonlóan ehhez, a latin nyelvben is a Rusi, Russi vagy Rusci szavakat használták a keleti szlávokra, a 11. századtól kezdődően kezdték el őket egységesen ruténeknek nevezni. A kora újkortól kezdődően már csak a mai Belarusz és Ukrajna területén élőket nevezték így. Lengyelország felosztásakor ruténekként azonosították azokat a keleti szlávokat, akik a Habsburg Monarchia területén éltek, 1843-tól ez volt a hivatalos terminológia. A Magyar Királyság területén a rutén és ruszin megnevezéseket is használták a Kárpátalján élő népesség megnevezésére, egészen 1945-ig. A két világháború közti Csehszlovákiában és Magyarországon is a Ruszinszkó megnevezést (is) használták Kárpátaljára.
Régi irodalmi művekben találkozhatunk a kárpát-orosz megnevezéssel is, ami egy elavult kifejezés. A kárpát-ruszin egy összefoglaló név, mely Kárpát-Ruténiára utal: ez a terület magában foglalja Kárpátalját, Északkelet-Szlovákiát, Lengyelország délkeleti részét és Romániában Máramarost. Ahol lemkók élnek, ők már előszeretettel hivatkoznak magukra lemkóként vagy lemkó-ruszinokként, különösen az 1990-es évek óta.
Rusznyákoknak nevezik azokat a ruszinokat, akik a szerbiai Vajdaságban vagy a horvátországi Szlavóniában élnek.
Történetük thumb|left|140px|Duchnovits Sándor szobra Munkácson A ruszinok eredetével kapcsolatosan különféle elméletek léteznek. Paul Robert Magocsi amerikai történész, akinek a ruszinok történelme a szakterülete, azon az állásponton van, hogy eredetük összetett, és nem kizárólag a Kijevi Russzal van összefüggésben. Őseik között ott vannak azok a szlávok, akik a hunok és az avarok elől menekülve haladtak a Kárpát-medence irányába; de ott vannak köztük a fehér horvátok is, akik a Kárpátok mindkét oldalán éltek és erődítményeket építettek, köztük Ungvár erődítményét, amelyet a mitikus uralkodó, Laborc birtokolt. George Shevelov ukrán származású történész elmélete szerint ezen keleti szláv törzsek, köztük különösen a huculok és a bojkók a keletebbre élő ulihok leszármazottai. Ukrán és orosz enciklopédiák a fehér horvátok leszármazottainak tekintik a ruszinokat.
A ruszinok az évszázadok folyamán mindig is a rusz népnévvel jelölték magukat, de saját nemzeti tudatuk csak a 19. század második felében alakult ki, amikorra az egykori Kijevi Rusz területén élő szláv népek is különböző elnevezéseket kezdtek el használni magukra. Az északi részeken élők már a 17. századtól nagyoroszokként hivatkoztak magukra, a nyugati részeken élők fehéroroszokként, a déliek pedig kisoroszokként. Utóbbiak nevezték magukat később ukránoknak, így a ruszin, mint név, a Kárpát-medencére korlátozódott.
Beáramlásuk a 8. századtól kezdődött a Kárpát-medence irányába. A valamikori Bereg vármegye területén tártak fel olyan sírokat, amelyek azt igazolták, hogy a normann vikingek (akik kivették a részüket a Kijevi Rusz alapításából is) szintén itt voltak. A 10. századtól kezdődően azonban ez a túlnyomórészt hegyvidéki terület a senki földje volt, határvidék a Magyar Királyság és a Kijevi Rusz között. A tatárjárás idején, 1241-ben a beözönlő mongol hordák kiirtották a lakosságot és elpusztították a településeiket, ugyanis a területen található Vereckei-hágó felől támadtak.
1395-ben Korjatovics Tódor, Munkács várának birtokosa, a legenda szerint embereket és katonákat hozatott északról, hogy velük népesítse be a lakatlan vidéket. Hogy ez tényleg megtörtént-e és ha igen, mekkora mértékben, az vita tárgyát képezi, de az tény, hogy Korjatovics tevékenysége mérföldkő volt a ruszinok szempontjából, mind a kultúra, mind a közigazgatás tekintetében. Átépítette és megerősítette Munkács várát, valamint megalapította a Szent Miklós-kolostort.
A 19. századi nemzetiségi mozgalmak nem hagyták érintetlenül a ruszinokat sem. Duchnovits Sándor eperjesi ruszin görögkatolikus lelkész megírta a ruszin himnuszt, és arra buzdította a Kárpátok vidékén élő görögkatolikus ruszinokat, hogy legyenek önálló nép. Ez a ruszin nemzeti ébredés a történelmi Magyarországon történt, a felvidéki szláv lakosság szlovák nemzetté formálódásával és a Habsburg uralom alatt álló Galícia kisorosz és kozák lakosságának ukrán néppé válásával egy időben. Ekkor a magyarországi ruszinoknál még nem terjedt el az ukranizmus. Tehát a mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. A ruszin népnek soha nem volt vezetői rétege, hanem többségük alacsony osztályba tartozó jobbágy, zsellér és pásztor volt. Emiatt nehéz volt összefogni az egész kárpáti ruszin népet. A Sztálin által kiegészített nagy-orosz ideológia értelmében (melyet ma már hitelt érdemlően nem lehet alátámasztani) Kárpátalja is az ún. „ősi” orosz földek részét képezik. Moszkva magát hosszú időn át a Kijevi Nagyfejedelemség utódjának tekintette, amelyet orosz államként festettek le. Ebbe az ideológiába utólag kapcsolták csak be Kárpátalját, amely sosem tartozott a kijevi államhoz és a ruszinokat ukránokká fokozták le. A 19-20. század közötti orosz és ukrán nacionalisták, majd a kommunisták a ruszinokra is igyekeztek kiterjeszteni a befolyásukat.
A Habsburg Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia idején temrészetes volt, hogy a ruszin értelmiség egy része Budapest és Bécs felé húzott, és részben el is magyarosodtak, de egy másik részük pedig az Orosz Birodalom felé tett inkább gesztusokat. 1848. május másodikán Lembergben (ma: Lviv) megalakult a Legfelső Rutén Tanács, az első összruszin politikai reprezentációs szervezet. Képviseletükben oroszlánrészt vállaltak a görögkeleti klérus tagjai.
A 19. század végétől tömeges elvándorlás kezdődött itt is, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia más területein is. Körülbelül háromszázezer ruszin vándorolt ki az Egyesült Államokba, a többségük az északkeleti tagállamokban telepedett le, de jelentős kisebbségeik alakultak ki Minnesota, Colorado, Alabama, Washington és Montana államokban is. Néhányan Kanada, Brazília és Argentína felé vették az irányt.
Az első világháborút követően több, rövid életű államalakulatot is létrehoztak. Ilyen volt a Lemkó Köztársaság, a Hucul Köztársaság és a Komańczai Köztársaság, majd később a Nyugat-Ukrán Népköztársaság. A történelmi Magyar Királyság széthullását követően a Magyar Népköztársaság az 1918. évi X. néptörvénnyel létrehozta Ruszka Krajnát, és a ruszin (rutén) népnek autonómiát biztosított. A jogszabály a zűrzavaros időkben végül nem tudott érvényesülni. A világháborút követően a ruszinok lakta területek túlnyomó többsége Csehszlovákiához került. A két világháború között Kárpátaljai Rusz vagy Ruszinszkó egyike volt a Csehszlovákián belüli négy nagy közigazgatási egységnek. Ezen belül a ruszinok viszonylag szabadon élhettek, lehettek saját iskoláik, színházaik, virágozhatott a kultúra, és saját maguk választhattak kormányzót. Azok a ruszinok, akik kívül rekedtek, Lengyelország és a Szovjetunió területére kerültek a valamikori Galíciából, és jogaik sokkal korlátozottabbak voltak.
1938 októberében Csehszlovákia a felbomlás szélére került, és megalakult az autonóm Kárpátaljai Rusz. Első miniszterelnöke Bródy András volt. Amikor 1939 márciusában Csehszlovákia szétesett, Avgusztin Volosin lett a miniszterelnök, aki kikiáltotta az önálló Kárpát-Ukrajnát. Az államalakulat mindösszesen egy napig létezett, ekkor Magyarország annektálta azt, és egészen 1944 végéig egy sajátos, félig önálló közigazgatású területként kezelte.
1944. november 26-án Munkácson szovjet nyomásra az összegyűlt küldöttek kinyilvánították "Szovjet-Ukrajna" és "Kárpátontúli Ukrajna" egyesülését. Ezután hozzáláttak a ruszin öntudat megsemmisítéséhez: értelmiségieket végeztek ki, irodalmi műveket pusztítottak el, s arra kényszerítették az embereket, hogy hagyják el kultúrájukat és ne beszéljenek ruszinul. Teljes mértékben azonban máig sem sikerült beolvasztani őket. A görögkatolikus vallás hagyományait és sajátos népi kultúrájukat sokan erősen őrizték, és így mindmáig sikeresen megmaradt a ruszin nemzeti öntudat is.
A ruszinok eredetüket tekintve mind a Kárpátokhoz kötődnek: vagy még most is a Kárpátok lejtőin élnek (Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, Délkelet-Lengyelországban), vagy pedig onnan vándoroltak el a 18. században a Délvidékre (bácskai, illetve szerémségi ruszinok), illetve onnan vándoroltak tovább a 19. században tömegesen az Egyesült Államokba és Kanadába.
Néprajz thumb|right|250px|Ruszin néprajzi csoportok Kárpátalján
A ruszin törzseket a földrajzi elhelyezkedés szerint etnográfiailag két fő csoportba sorolhatjuk. Az Alföld közelében, a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain vannak a völgy-, illetve síklakók (dolisnyánok), míg a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken, a hegylakók (verhovinaiak). dolisnyánok verhovinaiak lemkók bojkók huculok
Vallás A ruszinok és a vallás kapcsolata mindig is szoros volt, de sokszor ellentmondásos. Nem egyértelmű, hogyan tértek katolikus hitre: hogy az ortodox térítők munkájának volt köszönhető, vagy a Nagymorva Birodalom idején nyugatról. Az egyik első ruszin szent az 1043-ban meghalt Uhrin Mózes volt, aki szerzetessé válása előtt a Kijevi Rusz hercege, Borisz alatt szolgált. Ebből az időből származik a Prosztopinije egyházi ének, amely megőrizte a Kijevi Rusz ősi énekstílusának elemeit.
Közel hatszáz éven keresztül az ortodox egyház volt a domináns. A Habsburg Birodalom befolyásának növekedésével az orotodox klérusé csökkenni kezdett, és az ő jogaik is a jobbágyokéval vetekedhettek csak. Hogy javítsanak a helyzetükön, egy önálló egyház létrehozását tervezték, ami csak nagyon nehezen sikerült. 1646-ban létrejött az úgynevezett ungvári unió, amelyben elismerték a pápa fennhatóságát, és létrejött a ruszin görögkatolikus egyház. Ez az új egyház már megkapta a birodalom áldását és segítségét is, miközben megtarthatták régi rítusaikat és a papjaik is házasodhattak. A ruszinoknak ekkortájt két püspöke lett: egy görögkatolikus és egy ortodox, egészen 1721-ig, amikor az utolsó ortodox papokat is befogadta az egyház. Bereg és Máramaros területén még pár évtizedig ortodox maradt egynéhány pap.